Mivel külön női, illetve férfi szobában vagyunk elszállásolva, nem nagyon tudtuk szinkronizálni a felkelést, de hát az évek mit tesznek, gyakorlatilag egyszerre keltünk. Eltúráztunk a Renmin Luig, ahol felszálltunk az első buszra, ami a vasútállomásra ment. Ugyan nem vonatozni akartunk, de a Tongliba tartó buszok is valahonnan onnan indultak. Keresgéltünk, meg kérdezősködtünk egy darabig, mire meglett a megfelelő buszmegálló. Ott aztán rögtön vehettünk belépőjegyet a faluba, ami mellé ingyen járt a busz. Ez van, már a falvakba is kell belépő, de legalább benne foglaltatik néhány hely meglátogatása is. A faluig gyakorlatilag végig lakótelepek és ipari negyedek közt buszoztunk. Megérkezve gyorsan ettünk egy jégkrémet, mert úgy gondoltuk, hogy az jót tesz a 38°C ellen. Annyira nem használt, de megtudtam, hogy van mogyorós jégkrém. Úgy értem, mogyoróból készült. Sok íze nem volt. A buszállomástól urasan, riksával mentünk a faluba. Elég hülye érzés, mikor a bringát tekerő ember a híd előtt leugrik, hogy felhúzzon minket a híd tetejéig, ahol aztán visszaül. Azzal nyugtattam magunkat, hogy autót összeszerelni is fáradtságos meló, csak azt nem látjuk, mikor a taxiban ülünk.
Emberünk rögtön az egyik múzeumnál rakott ki, ami tulajdonképpen valakinek a rezidenciája volt. Nem rosszak ezek a házak. Általában több épületből állnak, meg kertből vagy kertekből. Ennek történetesen még saját kikötője is volt, mivel Tonglinak nemcsak utcái, hanem csatornái is vannak. Régen Suzhou is hasonló volt, csak ott már lelkesen betemettek egy csomót. A csatornák természetesen a Nagy-csatornához kapcsolódnak, amin még ma is van hajóforgalom, néhány igen durván leterhelt uszály formájában.
A falu, vagy inkább városka nagyon kellemes hangulatú, bár a turistabazárok és a nyomulós éttermek keményen dolgoznak rajta, hogy ez elmúljon. Céltalanul bóklásztunk a csatornák mentén, nézve ahogy az egy evezős csónakokkal furikázzák a turistákat.
Az evező a csónak hátuljában van, és ahogy oda-vissza mozgatják, előrehajtja a csónakot. Így elmondva, meg nézve is elég egyszerűnek tűnik, de amikor arra gondoltam, hogy vajon hogy kanyarodnak, mindjárt előjött a meghajtás problémás része. Persze abból, ahogy kanyarogtak egyértelmű volt, hogy nem okoz nekik gondot a finom irányítás. Nekem biztos okozna a durva is.
Az egyik híd mellett egy halászcsónak állt, rajta tikkadt kormoránok üldögéltek. Időnként megjelent egy néni, és betuszkolta a madarakat a vízbe, vagy lelocsolta őket, hogy mégse kapjanak hőgutát. Gondolom szerencsétlenek maguktól is belemásztak volna a vízbe, ha nincsenek kimadzagozva a csónakhoz. A kormoránnal való halászat arról szól, - ha valaki nem ismerné – hogy a madarakat hagyják halászni, csak a nyakukra kötnek egy madzagot, amitől nem tudják lenyelni a halat. Azt a halász elveszi tőlük, csak egy részét kapják meg annak, amit fognak. Az nyilvánvaló, hogy a halásznak ez miért jó, de van előnye a madár számára is. Nevezetesen az, hogy nem kell félnie a ragadozóktól.
Séta közben persze megnéztünk minden megnézhető házat, amibe belebotlottunk, bár volt amelyiket csak futólag. Például a kínaiaknak mániája a tájkép. Szeretnek kirakni kőlapokat is, aminek a mintája valamilyen tájképre emlékeztet. Belefutottunk egy ilyen kiállításba az egyik helyen. Jó, hogy megnéz az ember egy kőlapot, és felkiált, hogy ez pont olyan, mint egy domb fenyőkkel, és akkor örül, de hogy megnézzen százat, ahhoz nagyon elvetemültnek kell lennie, vagy lehet, hogy csak kínainak.
Ennél sokkal érdekesebbek voltak a gyökerekből faragott szobrok. Ezek gyakran magukba foglalják azokat a köveket is, amiket a gyökér körbenőtt. Néhány szobornál az volt az érzésem, hogy már célzatosan nevelték a fát, úgy, hogy a gyökere érdekes legyen. Mondjuk kőre ültették, vagy dézsába, amiből aztán pár év múlva csak ki kellett szedni az asztallap alakúra nőtt gyökérzetet, lekérgezni, rátenni egy üveglapot és kész is volt.
Jól néz ki egy ilyen asztal, de úgy vagyunk vele, mint a zsiráffal: tetszik-tetszik, de otthonra nem kéne.
A végére hagytuk, mivel korábban nem találtuk meg, a Kínai Szex Múzeumot. Ez Kína első és egyetlen szexmúzeuma. Nagyjából 5000 év tárgyait foglalja össze. Érdekes kiállítás és egyáltalán nem a pornográfiára megy rá. Azért egy-két tárgy feliratával szaktudás nélkül is vitatkoztam volna. Például hiába írják oda, hogy a pénisz alakúra faragott kő szakrális célokat szolgált akárhányezer éve, ha még ma is látszik, hogy milyen szépen ki van fényesedve. Összefoglalva az egészet: nincs új a Nap alatt.
Utolsó kommentek