G véleménye szerint rá akartam venni, hogy a sziget ismeretlen sarkába kiránduljunk egyet, de nem jártam sikerrel. Szerintem nem próbáltam rávenni, hiszen ha próbáltam volna, akkor nem a strandra mentünk volna, mint ahogy az történt.
G véleménye szerint rá akartam venni, hogy a sziget ismeretlen sarkába kiránduljunk egyet, de nem jártam sikerrel. Szerintem nem próbáltam rávenni, hiszen ha próbáltam volna, akkor nem a strandra mentünk volna, mint ahogy az történt.
A térképünk és a helyiek véleménye szerint is a parthoz közeli Ko Kra nevű szigetecske körül nagyon szépek a korallok. Búvárszemüveget és békalábat béreltünk, hogy kiússzunk megnézni. Indulás előtt vastagon bekentük magunkat napkrémmel, bár utólag kiderült, hogy még a teddyhengeres felvitel is kevés lett volna, legközelebb glettvassal próbálkozunk. Szóval felszerelkeztünk és úszni kezdtünk. A víz nagyon sekély, többnyire homokos, de befelé haladva egyre több a korall. A bérelt cuccaink nem voltak éppen a legjobbak. A békaláb dörzsölt, ami elég kellemetlen, mert percek alatt sebes lesz az ember lába, ráadásul nem is lehet vele mit csinálni, muszáj továbbúszni. Az egyik szemüveg is engedte a vizet. Mindezekkel együtt elértük a szigetecskét, aminek a partján kicsit pihentünk, majd körbeúsztuk az egészet. A zátony tényleg csodálatos. Rengeteg korall, temérdek hal van, amiket többnyire nem ismerünk. Kivétel a barracuda és a bohóchal. Némelyik egyébként olyan ízléstelen színösszeállításban pompázik, mint egy kínai gyerekjáték. A szigetkerülés után visszaúsztunk a partra. Kifelé lényegesen könnyebb volt, vittek a hullámok. Először is lecseréltük a rossz búvárszemüveget, aztán hazaszaladtam két pár zokniért. Ezt a búvártrükköt még Vietnámban tanultuk. Zoknival nem dörzsöl a békaláb, bár aki ezt nem tudja, az bizonyára jót röhögött a két hülyén, aki zokniban mászkált a homokban. Újabb napkrémadag után visszamásztunk a vízbe. Az új szemüveg már jó volt, és zoknival az úszás is kényelmes volt.
Ittunk egy jeges kávét, ahogy szoktuk, és rendeltünk egy taxit. Szóval egy csónakot. A környéken az úgynevezett „long tail boat” a divat. Magyarra fordítva elég hülyén néz ki a neve, nem is próbálkoznék inkább ilyesmivel. A csónak egyébként klasszikus csónak alakú, mint amilyet a gyerekek rajzolnak. A nevét már a modern kor hozta el, ugyanis a propeller az, ami a hosszú farok végén van. Ez is szép példája a szegényember találékonyságának. A tradicionális csónakra ugyanis úgy szereltek motort, hogy a tatra gömbcsuklóval felraktak egy bármilyen elérhető motort, a propellert meg egy jó három méter hosszú rúd végére helyezték. A hosszú rúd sem divat, így lehetett egyszerűen megoldani, hogy a propeller tengelye közel vízszintes legyen és előre tolja a hajót, ne felfelé. Nyilván a motoron kívül mindent otthon barkácsolnak, így lehet olcsó. A nálunk megszokott csónakmotort fel sem lehetne szerelni, mert a csónak vége hegyes meg magas is.
Reggel egy kávé után elindultunk a parton, minden különösebb cél nélkül. A nap ragyogóan sütött, a tenger kék volt, a homok fehér. Mikor elértük a homokos strand végét, búvárszemüveget béreltünk, és letáboroztunk egy kis öbölben, amiről kijelentettük, hogy a mi strandunk. Pár percen belül érkezett egy olasz páros, onnantól már nem volt már annyira a mi strandunk, bár azt hiszem, nem zavartuk egymást különösebben.
A nap azzal kezdődött, hogy úgy hajnali kettő körül végre elaludtunk, majd úgy folytatódott, hogy fél hatkor felébredtünk. Vonatunk meglepő módon pontosan érkezett Hat Yaiba, reggel fél hétkor. Kilépve a vonatból azonnal ránk talált egy felhajtó, aki utasokat keresett Pak Barába. Mivel mi is arrafelé tartottunk, meghallgattuk az ajánlatát és el is fogadtuk. Megvettük jegyet a minibuszra Pak Barába, majd onnan speed boatra Ko Lipére. Az út teljesen eseménytelen volt, de az is lehet, hogy csak átaludtam. Nem értem, hogy miért tudok egy minibuszban ülve aludni, ha a vonaton fekve nem sikerül.
Utolsó kommentek