Reggel a megbeszélteknek megfelelően a recepción vártuk a buszt. Busz helyett egy személyautó jött, de legalább többé- kevésbé pontosan. Ez vitt ki a buszhoz. Természetesen nem egyenesen a buszhoz mentünk, hanem előbb felvettünk még egy utast, akinek olyan kiálló fogai voltak, hogy már rég ki kellett volna esniük.
A busznál gyakorlatilag csak annyi időnk volt, hogy egy nő még gyorsan lehúzzon némi pénzre egy pár darab baguette-ért, amit reggelinek vettünk, és már indultunk is. A buszban (Ford Transit) a hely természetesen szűk volt, amit lehetett még fokozni azzal, hogy soronként négy, majd öt embert zsúfoltak be.
Szerencsére mikor már kezdtek leszáradni a lábaim, akkor pont megálltunk egy kávéra. Ahogy minden rendes pihenőhelyen, itt is ki voltak feszítve a függőágyak, hogy aki akar, az egy kicsit szunyókálhasson. Nyilván nekünk erre nem hagytak időt, pedig részemről lett volna rá igény, még a kávé után is.
A visszazsúfolódást kihasználva megpróbáltam másképp hajtogatni a lábaimat, de a fizikát így sem sikerült legyőzni, kényelmetlen volt, de tény, hogy másképp.
A következő megálló nem volt tervezett, már csak húsz kilométer volt hátra, mikor egy baleset miatt meg kellett álltunk. Ugyan motorosok nem hevertek az aszfalton vérbe fagyva, de van egy olyan érzésem, hogy közvetetten ők okozták a szerencsétlenséget. Egy teherautó és egy kamion találkozott össze frontálisan, negyed átfedéssel. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a fülkét – főleg a sofőr oldalán – fémhulladékká nyomorítsa. A járművek állapotából ítélve az egyik sofőr a helyszínen meghalt, vagy ha nem akarok ennyire hivatalos lenni, akkor péppé nyomódott, a másiknak talán volt rá esélye, hogy a kórházig kihúzza. Nem jó dolog ilyet látni.
Kon Tumba érve aztán a buszállomáson raktak ki. Ritka az ilyesmi Vietnámban, ahol általában a szállodánál vesznek fel és a város közepén raknak le. Rögtön arról érdeklődtem, hogy honnan, mikor és mennyiért mennek buszok Laoszba. Csak az derült ki, hogy a száz méterre lévő szállodában kell érdeklődni. Ott kiderült, hogy tényleg megy busz Attapeuba, este fél nyolckor. Ez nagyon furcsa volt, így többször visszatértem az indulás időpontjára, és keresztkérdésekkel próbáltam csőbe húzni a recepcióst, de csak ragaszkodott hozzá, hogy este megy a busz. Mondta, hogy jegy nincs, menjünk oda időre. Ebben meg is egyeztünk.
Visszamentem G-ért és együtt elindultunk a szállodába, hátha buszon kívül szoba is van, mert első nekifutásra nem értették, mit akarok.
Kivettünk egy szobát, még alkudtunk is, ami nem annyira egyszerű közös nyelv nélkül, aztán tettünk egy sétát a város – hogy is mondjam – nem túl impresszív főutcáján, csak hogy együnk valamit, aztán visszavonultunk sziesztázni.
Este még egy vacsoratúrát is tettünk, minek keretében először sikerült valami bablevesnek látszó dologból rendelni, amiről kiderült, hogy inkább a desszert kategóriába esik. Végül szendvicset ettünk, mert az utcán árult főtt csigához nem volt kedvünk. Az egészet egy sörrel zártuk le, mert így egészséges.
Utolsó kommentek